Így vehetünk olcsóbban autót, ha jól választunk színt

Így vehetünk olcsóbban autót, ha jól választunk színt

Egy használt autókkal foglalkozó német portál, a mobile.de saját kínálatát vizsgálva arra a megállapításra jutott, hogy akár 30 százalékkal olcsóbban vehet kocsit, aki nem a megszokott fekete, szürke vagy fehér színekben gondolkodik.

A jármű fényezése nagyon fontos tényező a vásárláskor, több felmérés is kimutatta, hogy a vásárlók először márkát, aztán modellt, harmadikként pedig az autó színét választják ki. A növekedés.hu idézi a német online portált, amelynek elemzése szerint:

DRÁGA A FEKETE HASZNÁLT AUTÓ, OLCSÓ VISZONT AZ IBOLYAKÉK, DE AZ ARANY IS.

A feketére lakkozott használt személyautókért a mobile.de által forgalmazott járművek átlagos árához képest 10,2 százalékkal kell többet fizetni. A rikító ibolyakék viszont 29,9 százalékkal, az arany pedig 28,1 százalékkal olcsóbb. De az átlagár alatt van az ezüst is, 25,2 százalékkal, a zöld, a piros és a kék kocsikért pedig nagyjából 10 százalékkal kevesebbet kell fizetni az átlagnál. Ugyanakkor nem minden rikító szín ígér feltétlenül jó fogást, a narancssárga és a citromsárga fényezésű kocsik például közel 10 százalékkal kerülnek többe az átlagnál.

Ráadásul nincs könnyű dolga mindazoknak, akik a tanácsot megfogadva a szín alapján próbálnak olcsó használt autót találni. A mobile.de egy másik beszámolójából kiderül, hogy

VILÁGSZERTE A SZEMÉLYAUTÓK 80 SZÁZALÉKA 4 SZÍNEN OSZTOZIK.

A LEGTÖBB - 31 SZÁZALÉK - FEHÉR, TOVÁBBI 19 SZÁZALÉK SZÜRKE, 18 SZÁZALÉK FEKETE, 10 SZÁZALÉK PEDIG EZÜST FÉNYEZÉSŰ.

Az autószínek divatja az utóbbi években sokat változott - mondta a portálnak Mark Gutjahr, a BASF német vegyipari óriáscég autófényezés-tervezési szakértője, hozzátéve, hogy a fényezésnek legalább 10 évig aktuálisnak kell lennie, különben a jármű túl hamar tűnik elavultnak.

JELLEMZŐ, HOGY ELŐBB AZ IPOD , MAJD AZ IPHONE SZÍNVILÁGÁNAK HATÁSÁRA ELŐRETÖRT AZ EGYKOR UNALMASNAK HITT FEHÉR, AZ EZÜST PEDIG EGYRE INKÁBB KIMEGY A DIVATBÓL. Az ezüst a mai autóvásárlók szemében ósdinak tűnik, az ilyen kocsi olyan hatást kelt, mint egy asztali számítógép, amely megmaradt a 2000-es évek elejéről.

Divatba jött viszont a kék és a szürke, főleg az előbbi népszerű. A kék – amelynek Európában 140 árnyalatát kínálják – dinamikát, sportosságot, frissességet, tisztaságot sugall, és „hidat képez a digitális világba" - fogalmazott Mark Gutjahr.

Új trend az is, hogy az autóvezetők egyre bátrabban választanak színeket, kedvelt lett a sárga, a narancs, a zöld, igaz, ezek a fényezések inkább a sportautóknak állnak jól. A kisautók kategóriájában leginkább a pink terjed.

Hogy miért nincs mégis színkavalkád az utakon, arra magyarázatként szolgálnak a vállalati, flottás beszerzések. A cégek ugyanis továbbra is ragaszkodnak a konzervatív színekhez, a fehérhez, a feketéhez, a szürkéhez. Szerepük pedig meghatározó, az újonnan forgalomba állított gyártmányok csaknem 75 százaléka vállalati autó.


Forrás. origo.hu

Vissza